4.rész

Brook szemszöge

Mr. Darwin próbált még egy kis figyelmet kérni tőlünk, hogy elmondhassa a további információkat, de mivel senki nem figyelt, jöhetett a B terv, vagyis én. A kétségbeesett dirihez siettem ( már amennyiben magassarkúban lehetett), és egy "fogjátok be és figyeljetek!" mondattal elhalgattattam az aulában lévőket. Mr. Darwin hálásan nézet rám, és kihasználva a csendet még elmondta a "a bővebb információt". Mr. Darwin elmagyarázta, mit jelent az, hogy " ő lát minket, de mi nem látjuk őt" dolog és, hogy a "szabad foglalkozás alatt" azt értette, hogy az udvaron és az aulában beszélgethetünk és valami csoda folytán tanulhatunk az óráinkra. Természetesen erre a kijelentésére, szokásos reakciót kapott tőlünk, vagyis kiröhögtük. Ezután már csak egy gyors köszönésre tellett és el is ment. Szegény diri, na mindegy.
Ezután visszamentem a többiékhez, akik csak rám vártak. (?) Ray, Tom, és Jake engem néztek és mosolyogva figyelték minden mozdulatom, amíg hozzájuk értem. Összefont karokkal vizslattam őket, és bármi megmozdulásra oda kaptam a fejem, de nem vettem észre semmi gyanyúsat...még.
-Oké, mit csináltatok? - fűrkésztem őket gyanyakvóan.
-Honnan veszed, hogy csináltunk valamit? - mosolygott tovább Tom.
-Mindig csináltok valami hülyeséget. Szóval?
-Brook - sóhajtott Ray - tudod, hogy szeretünk téged, mint, mint egy kishugot, de valamit tudnod kell. Szóval...izé - Ray közelebb lépett és a fülemhez hajolva, folytatta - most muszály lesz bosszútállnunk.
Döbbenten hátráltam pár lépést, de mielőtt elmenekülhettem volna, Jake-be ütköztem. A vöröske megfogta a vállamat, hogy ne tudjak elszökni, közben Ray és Tom lassan lépkedett felém. Nem, nem ilyedtem meg tőlük, mert csukott szemmel, hátra kötött kézzel, fél lábon állva is letudnám őket győzni. Már megszoktam az évek folyamán, hogy szivatnak, de eddig még nem sikerült nekik, hármuknak. Pedig ők hárman vannak és fiúk (!!!), én meg egyedül vagyok lány.
-Brook - kezdet bele hivatalos hangon Tom - mivel te lány vagy, ezért nem verhetünk meg, de -emelte fel a kezét, aféle "most jön a lényeg" formájában - tehetsz értünk egy engesztelő sziveséget.
Igen, ez jellemző. Ők nem verhetnek engem, de én verhetem őket, HA ezután teszek értük valamit. Nem, hogy megvernének a beszarik. Chh.
-Mégis milyen "engesztelő sziveség"-et? Ha már puhányok vagytok megverni, akkor legalább értelmes kérésetek legyen, mert tuti nem fogok táncolni nektek. -mutattam végig rajtuk.
A három polyáca sejtelmesen összenézet, majd rám. O-ó. Ez nem jó. Nagyon nem jó.
-Drága Brook. Ismered Kancsi-Karl-t...
-Ne nevezd így Kalt. - szóltam közbe.
-Szóval ismered - folytatta tovább Tom - Remélem felkészültél az esti randidra Karl- lal, mert ő már nagyon várja...khm az estét. - mosolygott össze a többiekkel.
Póker arccal néztem őket, ahogy jól szórakoznak rajtam, de belül majd' fel robbantam a dühtől. Gondolatban már mindegyiket jól tökön rugtam, de még hogy. Mondtam már hogy szeretem a drágákat? Nem? Sebaj.
- Szóval randid szerveztetek Karl-lal nekem. - bólintottak - Biztos jól fogom magam érezni vele. - mosolyogtam rájuk őszintén.
És valóban úgy gondoltam, ugyanis tény, hogy nem egy " szőke herceg, fehér lovon" tipus Karl, de kedves srác és jól el lehet vele beszélgetni.
Asszem' a szerencsétlen barátaim kapizsgálták, hogy valóban örülök a "randinak".
-Basszus! Ezt jól el csesztük. - kapott a fejéhez Ray.
- Miért? -értetlenkedett a hátam mögött Jake.
- Ember, Brook a nyomik védelmezője, persze, hogy örül annak, ha találkozik az egyikkel. -magyarázta Ray.
- Nem hiába barátkozok veletek. Csak úgy vonzom a nyomikat. - mosolyogtam rájuk bájosan.
- Talán...Dave-vel kellett volna összehozni...
- Nem jó, Brook összeverte egy hónapja. De Damon...
- Tavaly ősz, ebéd szünet. Jegelni kellett a tökeit. -emlékesztettem őket, hogy már egyszer már " randizott" a lábám és a nemiszerve tavaly. De szép emlék.
- Tényleg. Na és mi van Andy-vel? - kérdezte Jake.
- Három éve, karácsonyi ünnepség. Eltört a karja. -vágtam rá.
-Josh...
-Két éve, nyári túra. Hívni kellett a mentőt hozzá. - emlékesztem vissza.
- Brad?
- Tavaly nyár, park. Betőrt a koponyája. - mondtam.
-Na és Matt...?
- Matt? Őt még nem vertem agyon, vagyis nem randiztam még vele. -töprengtem. - Ó, de mégis találkoztunk már. Vagyis az öklöm találkozott már a bordáival.
- Oké, én feladom. - viharzott el Tom.
- Dettó. Nem lehet neki visszavágni. -engedt el Jake.
- Már csak te maradtál Ray. Esetleg van valami... H terved is velem? - léptem hozzá közelebb.
-RAY, GYERE MÁR! - kiabált utána Tom.
-Mindjárt jövök, addig maradj itt. - ment a többiek után.
Szerencsétlen párák. Fájhat nekik az, hogy nem tudnak nyerni ellenem. Nem baj, majd kiengesztem őket valahogy. Apropó fájdalom. Már nem érzem a lábamat a hülye cipőtől. Oké, amíg Ray a kongreszussal tárgyal, addig ledobon a lábamról ezt az izét.

Adam szemszöge

Barom Dan! Képes randizni egy csajjal, mint hogy bulizzon velem, ahol annyi csajt fektethetne meg amennyit akar. De nem, ő romantikus vacsorára megy egy kiscsajjal.
Na persze, gondolt rám is. Adott nekem " béke ajándékot", hogy ne unatkozzak, amíg ő csajozik. Ezzel az ajándékával nem barom lett, hanem hülye. Vagy hülye barom, ha összerakjuk.
A kis csomaggal nyitottam be a házunkba, ahol néma csend volt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és néma csendben osontam fel a lépcsőn, egyenesen a szobámba. A csomagot azonnal eldugtam, hogy senki ne lássa meg, majd leültem a notbook- om elé és elinditottam rajta egy pörgős számot, amire gyorsan le tudok zuhanyozni, mert még reggel azt is elfelejtettem.
Röpke 20 perc alatt letusoltam és a szokásos dolgommal foglalkoztam, vagyis semmivel. Ha itthon vagyok mindig unatkozok. Anyám a jótündért játsza, a személyzet nem ér még beszélgetni sem, az állítólagos barátom meg átmen nyálgépbe.
Anyám este érkezett meg és ezt csak onnan tudtam, hogy boldogan kiabálta James nevét.
Sóhajtva álltam fel az ágyamról és lementem anyámhoz, hogy legalább valami életjelet adjak magamról. A lépcső felénél jártam amikor meghallottam egy újabb hangot, az anyám és James hangja mellett. Érthetetlenül haladtam tovább a nappaliba, ahol az egész személyzet ott volt. Mi van itt?
Khmm... -köszürültem meg a torkomat.
Mindenki azonnal elhalgatott és rám szegezte a figyelmét. Anyám szólalt meg először.
-Adam! Nem Daniel-nél kellene lenned?
-Randin van. -magyaráztam -Mi folyik itt?
-Oh. Most, hogy itt vagy, szeretnék bemutatni neked valakit...

3.rész

Ray szemszöge

Most már biztos, hogy szivatnak a fentiek. Nem tudom mit vétettem Isten ellen, hogy ennyire utál, de remélem valami nyomós oka van rá.
Miután Mr. Darwin csak úgy bejelentette, hogy Brookkal együtt fogok "lakni" , egy kisebb szívrohamot kaptam. Ilyen egyáltalán lehetséges? Egy: Mr. Darwin megőrült. Kettő: Én őrültem meg. Tuti Mr. Darwin őrült meg.
-Itt mindenki őrült?! - fakadt ki hirtelen Brook.
Őrült barátom fel-alá jártkált, a már közös szobánkban, közben haját markolászva magyarázott. Én az új ágyamon ülve figyeltem elmeteg barátom, és vártam.
-Istenem, ilyen nem történhet meg velem. Nem ez nem létezik, ez csak egy rossz álom, igen egy álom amiből hamarosan felébredek. -hirtelen megtorpant, és felém pillantott - Nem ez nem álom ez a kemény valóság, sok őrült emberrel. - kínjában felnevetett és mellém letelepedve meredt maga elé.
-Kész vagy? -fürkésztem arcát. Ajkaira mosoly húzódott és sóhajtva a vállamnak döntötte a fejét.
-Egyenlőre... -nevetett fel halkan - túl jól ismersz Ray. Túl jól, és ez rossz. -suttogta szárazon.
Meglepetten néztem le legjobb barátomra, aki most szomorúan meredt a semmibe. Miért lenne rossz? Nem akar a barátom lenni? Haragszik rám?
-Nem értem Brook -toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek -Miért rossz, ha ismerlek?
Nem válaszolt semmit. Lesütött szemekkel, babrálta a takaró szélét.
-Haragszol rám? -válaszként heves fejcsóválást kaptam. Hmmm... nem haragszik rám, de valami miatt akkor is szomorú. De mi miatt?
- Már nem akarsz a barátom lenni?
-Dehogyis. A barátod vagyok és az is leszek, csak... -sóhajtva emelte fel a fejét és a szemembe nézett. Barna íriszeiben sok féle érzelem volt, de amit tisztán kitudtam venni az a düh. Mérhetettlenül sok düh.
-Csak? -noszogattam. A padló felé fordította tekintetét, majd vissza rám. Nagy levegőt vett és megszólalt.
-Csak te nemsokára elmész, én meg itt maradok egyedül. -láttam rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elsirja magát. Mosolyogva felálltam magam után húzva Brookot. Az ablakhoz sétáltam vele, ahonnan, ha kinézünk egy hatalmas fenyőfát lehet látni, alatta pedig egy régi fapadot.
Magam elé húztam a barátomat, hogy jobban kilásson. Hátulról átöleltem, a számat pedig a füléhez nyomtam és úgy keztem el beszélni hozzá.
-Emlékszel, amikor először találkoztunk? -egy aprót bólintott - És arra is emlékszel, mit mondtunk egymásnak annál a padnál?
-Hogy örökké utálni fogjuk egymást - kuncogot.
-Pontosan. Egy héttel később pedig behúztál nekem, mert nem adtam oda neked azt a sárga virágot, amit a parkban találtam. -ismét felnevetett.
-Igen, akkor voltam először Mr. Darwint meglátogatni. Azt mondta, hogy soha nem volt nála ilyen fiatal lány verekedés miatt. Azt mondta, hogy nem kapok büntetést ha bocsánatot kérek tőled. Én nem akartam beszélni veled, ezért inkább a büntetést választottam. -lassan kibontakozott ölelésemből és szembe fordult velem. Szemeiben könnyek gyűltek, amik szép lassan haladt végig hibátlan bőrén. Letöröltem arcáról egy könnycseppet és végig simitottam tökéletes arcán.
-Te nem engedted, hogy megbüntessenek. Elszöktél miattam a parkba, hogy hozzhass nekem egy sárga virágot. Így te kaptál büntetést, miattam. - lehajtotta a fejét és úgy bújt hozzám. Szorosan átöleltem és hagytam, hogy kipityeregje magát. Nyugtatóul fel-le simogattam a hátát, haját, karját. Hamarosan megnyugodott, de nem húzódott el tőlem. Néma csendben merültünk el gondolatainkban.
-Sajnálom - suttogta mellkasomba.
-Ohh... nem baj, majd megszárad. - néztem le ingemre ahol egy hatalmas folt volt.
-Nem ezt. Sajnálom, hogy akkor miattam kerültél bajba. - elhúzódott tőlem és bűnbánó szemekkel rám nézet. Megmosolyogtam Brook zavartságát, mert tudom, hogy ő soha nem szokot bocsánatot kérni, ha pedig mégis akkor nehezen mondja ki. Nem erőssége a  bocsánat kérés.
-Most viccelsz? Az volt életem legjobb napja. Tudod milyen boldog voltam amikor behúztál nekem? Akkor döntöttem el, bármibe kerüljön, de megszerezlek magamnak. Legjobb barátok leszünk, akik örökké utálni fogják egymást. -hirtelen a nyakamba ugrott és ismét megölelt. Mosolyogva viszonoztam barátom gesztusát és jól megszorongattam.
-Annyira szeretlek Ray. - suttogta.
-Én is szeretlek Brook.

Brook szemszöge

Az aula bejáratához érve azonnal megtorpantam, ugyanis nem lehetett tovább menni az elöttem magasodó embertömegtől.
Hátra néztem Ray-re, aki ugyanolyan tanácstalan volt a helyzettel, mint én. Nyakamat nyújtva próbáltam valami segítség után kutatni, de hiába az én 167 centimmel semmit nem ér az erölködésem, még akkor sem hogy van rajtam egy 10 centis cipő. Ray-nak valamennyivel könnyebb dolga akadt, mert akkora volt, mint egy égimeszelő.
- Héj, ott van Tom és Jake! -mutatott a távolban ahol, valóban megpillantottam egy szőke és vörös kobakot. Megindultam előre, magam után rángatca Ray-t.
-Utat! Vigyázz az utamból! -törtem előre a tömegben - Vigyázz az utamból haver! Nem látod, hogy jövök?! -löktem arébb egy barna hajú, izomagyat. És ez így ment ameddig barátaink mellé nem értünk. Míg odaértünk 14-szer átkoztam meg a lábamon tornyosuló cipőt.
Kíváncsi vagyok, aki feltalálta ezt a cipőt az fel is próbálta vagy másokon kisérletezett. Szerintem a második verzió a helyes.
- A franc esne beléd, te kis mocsok. -morogtam egyenesen a cipőmnek.
-Brook, kinek beszélsz? -húzta fel szemöldökét Tom. Ray jól szórakozhatott rajtam, mert nevetve átkarolta a vállam és az érhetettlen bagázst figyelte.
-Brook haragban van a cipőjével, mert a cipők által közelebbi kapcsolatba került a padlóval.  -kuncogott. A szőke és a vörös hajú még hülyébben néztek hol rám, hol a valóban hülye Ray-re.
-Reggel, elestem ezekben. -mutatok sérülésem okozójára. A szemükben minha megvilágosodást láttam volna, így azonnal cipőm stíröléséhez kezdtek.
-Szegény olyat esett, hogy a szája is felhasadt. -ecsetelte tovább pletykás barátom.
-Kedves Ray! Azt ajánlom tarsd alapálásban a szád, ha nem akarod megtudni, milyen szépen tökön lehet rugni ezzel a 10 centis magassarkúval. -mosolyogtam rá bályosan.
Tom és Jake visszatartott röhögő görccsel siettek barátjuk megmentésére, sikertelenül.
-Miért, legalább van jele a padlóval való kapcsolatokról. - közölte komoly hangon Jake, de a szeme körüli nevetőráncok megmutatták, hogy igenis jól szórakozik.
-Még egy ilyen beszólás és a cipőm olyan helyen lesz ahol nagyon nem kellene lennie. -sziszegtem feléjük.
Mivel rohadtul mulatatta őket a nyomorék fejem, nem tudtam mást csináli, mint tűrni. A fenéket tűrök! Úgy megfizetik ezek a barmok, hogy azt fogják kívánni bárcsak tökön rugtam volna őket.
Alaposan felmérem áldozataim helyzetét és elkezdem a tervemet szövögetni. Legközelebbi áldozatom a még mindig vállamat ölelő Ray volt, tőlem 2 lépéssel arrébb Tom pukkadozott, a kört pedig Jake zárta. Gonosz mosolyra húztam az ajkaim. Felmérve a terepet, a terv kész.
Minden szó nélkül könyököltem Ray bordái közé, mire elengedett és összegörnyedt a fájdalomtól. A többiek fel sem fogták mi történt, máris támadásba lendültem. Következő áldozatom Tom volt, akinek szépen áttapostam a lábán a magassarkúmmal. Fájdalmában felszisszent és ugyanúgy, mint az előbb Ray, ő is meghajolt előttem. Jake felé fordultam, aki már épp menekülőre fogta, de időben a gallérjáért nyúltam és vissza rántva egy hatalmasat kapott a tarkójára. Mind nyöszörögve szitkozódott, erre a képre elégedetten elmosolyogtam.
-Miért? -nyüszitett előttem Tom.
- Örülhetnétek neki, így fejezem ki a szeretetemet. -formáltam újaimból egy szív alakot.
-Tényleg? És mitcsinálsz azokkal akiket utálsz? Kiheréled őket? -kérdezte a tarkóját simogató Jake.
-Dehogy! Annyira szadista nem vagyok. - nevettem fel - Egyébként látátok amikor bevertem egyett Ray-nek? -bólintanak -Na ez jár azoknak akiket utálok. -mosolygok rájuk.
-Én annyira ki foglak nyírni Brook... -szűri ki fogai közt Ray.
-Lány vagyok, nem húzhatsz be nekem, akát tetszik, akár...
-Figyelem, gyerekek. -szólt bele a mikrofonba Mr. Drawin.
Az aula lassan csendesedik el, végül pedig csíri csend lesz.
 - Valószinüleg már felmerült bennetek, hogy miért nem mentetek ki a parkba. Nos, azért mert ma egy különleges ember érkezik intézmnyünkbe, hogy támogassa az árvaházat. Egy ember közületek szerencsés lesz, ugyanis támogatónk ma kiválaszt egy fiatalt és egy hónapig a házába költözik a családjához. Őt nem fogjátok látni, de ő fog titeket. Vacsora előtt megtudhatjátok ki távozik egy hónapra intézményünkből. -meg köszörüli a torkát és folytatja -A nap további részében szabad foglalkozást kap mindenki...
Mr. Darwin nem tudja folytatni mondandóját, mert az egész aulában üdvrivalgás tör ki. Ezen az örömön barátaim is osztoznak, mert mellettem Tom egy hatalmasat füttyül. Mosolyogva figyelem a boldog embereket körülöttem, mindenki örül a hírnek, kivéve egy valakit. Engem.

Adam szemszöge

-Ez most komoly? - kérdezte meglepetten legjobb barátom. Halvány mosoly varázsolva magamra, határozottan bólintottam. Igazából még én magam sem fogtam fel ami történt. Eddig azt hittem minden rendben, de hatalmasat tévedtem.
-De mégis, hogyan? -értetlenkedett barátom.
-Egyszerűen. Amíg minket azzal etetett, hogy a melója miatt utazgat, szépen félre lépet egy szőke csajjal aki a hugom lehetne. -magyaráztam, sörömet bámulva. Felemeltem az üveget és meghúztam.
-Honnan tudod, hogy szőkével lépet félre? -kortyolt bele italába.
-Tegnap este felhívott és részletesen beszámolt nekem mindenről. Azzal zárta le a beszélgetést, hogy mondjam el anyámnak, hogy elváll tőle és New Yorkba költözik a ribanca mellé. -vicsorogtam - Lehetne annyi bátorsága, a faternak, hogy ezt anyámnak mondja el és ne a fiának! -ütötem rá az asztalra. Velem szemben Dan összerezent, de nem szólt semmit, amiért igazán hálás voltam.
Néhány perc után Dab felpattant a helyéről és eltünt a nappaliban. Pár perc múlva egy szatyorral tért vissza amit elém rakot és visszaült a helyére. Kérdőn néztem hol Dan-re, hol a szatyorra. Nyomoromon az sem segített, amikor Dan bátorítóan rámosolygott, hogy nézem meg a szatyor tartalmát.
Sóhajtva nyúltam a szatyor felé és nyitottam szét. Kikerekedett szemekkel meredtem a szatyor tartalmára, ami röhögve nézett vissza rám. Ez meg mi a fene?

2.rész

A kis szobábra teljes csend telepedett, csak a falon lévő óra kattogását lehetett hallani. Az asztal mögött ülő férfi csendben figyelte a véres arcú tinédzsereket. A férfinek eszébe jutott gyermekkori önmaga, amikor ő keveredett bajba és felduzzadt ajkakkal ment haza, ahol édesanyja aggódva látta el sebeit.
Halványan elmosolyodott a kellemes emlékre, de ezt a fiatalok nem vették észre, mert mind lehajtott fejjel figyelte a padlót. Nem szerette, ha az emberek rosszkedvűek, ezért is volt vajból a szíve a férfinak.
A férfi a a falon lévő órára pillantott, majd sóhajtva állt fel az asztalától. Tudta kik állnak előtte, mindegyik fiatalt nagyon jól ismerte. Tudta, hogy ők nagyon sok szerepet fognak játszani egymás életében.

Ray szemszöge

Kinyírom! Hogy képzelte, azt hogy csak úgy közbe lép két idegbeteg állat közé? Na persze, majd pont MissBajkeverő fog jót csinálni. Istenem, miért adtál nekem ilyen bátor barátot? Miért nem adtál egy csendes, visszahúzódó lány barátot. Tuti szivatni akarnak a fentiek, de miért?
- Tom. -szólította meg nyugodt hangon Mr. Drawen - Kisérd le Brookot az orvosiba és ha elláttak titeket gyertek vissza.
Tom bólintott, és Brookkal az oldalán kiléptek a barna színű faajtón.
-Jake szólnál Brook szobatársának?
-De mié... -szóltam közbe, de Mr. Darwin tovább folytatta.
-Ray, te pedig pakold össze a holmiaidat és utána mindketten gyertek vissza. -közölte, majd hátatt fordított és a papírjait kezdte el rendezgetni.
Egy pillanatra végignéztem a negyveneiben járó férfin, majd hátat fordítva neki Jake-kal kiléptünk a szobából. Amint bezártam magam mögött az ajtót, megtorpant és Jake-ra meredtem. Jake úgyanúgy tett, mint én de ő ennek az egésznek hangot is adott.
- Mi a franc folyik itt? -tárta szét kezeit és úgy figyelt engem.
Sóhajtva vakartam meg a tarkómat.
-Nem tudom - engedtem le a karom magam mellé és hátat fordítottam Jake-nak -De hamarosan kiderül. -azzal otthagytam őt és a szobámba mentem.

Adam szemszöge

-James, hol van az anyám? -kérdeztem öreg inasunkat. James szokásos egyenes háttal és hátra tett kezekkel, komoly arcal válaszolt.
-A Fiatalok Árvaházába ment, uram. -közölte semleges hangon. Kíváncsi vagyok mikor nevetett utóljára, mert amióta ismerem még egyszer sem láttam az arcán egy kis mosolyt sem.
-Mikor ment el?
-Fél órája, uram.
-És miért mennt oda? - halmoztam el egy újabb kérdéssel.
-Ma választ ki egy fiatalt az árvaházból, akit 1 hónapig fogunk elszállásolni, ezzel is támogatni az árvaházat, uram.
-Ja tényleg. James, ha haza jött anyám mondja meg neki, hogy egy haveromhoz mentem és csak holnap jövök haza. -dugtam zsebembe a kezeimet.
-Igenis, uram. - ezzel meg is volnék.
Ma hatalmasat fogom bulizni. Készülj fel világ, mert jön Adam Edison.




Sziasztok!!! Ezt volt a második rész, ami tudom hogy elég kevés, de még bele kell jönnöm az írásba. Semmi ok a pánikra, mert ennél hosszabb és izgalmasabb lesznek a következő részek. Az elején ott nem írtam oda, hogy ki szemszögéből nézzük a történetett, aki nem jött volna rá annak elmondom, hogy Mr. Darwin külső szemlélőjeként írtam, vagy mint egy mesélő. Ettől nem kell megilyedni, mert még lesznek ilyenek.
Nyugodtan írhatok, majd hogy mi tetszet és mi nem vagy írhatjátok, hogy mit tegyek bele és mit vegyek ki amit majd nem azonnal, de próbálok teljesíteni. De elég ennyit a rizsából.
Jó olvasást :D:D:D

1.rész

Vasárnap. Imádom a vasárnapot. Minden vasárnap, reggeli után a közeli parkba megyünk sétálni, beszélgetni vagy egy fa alá leülve figyelni az embereket, mint én. A parkban sok féle ember előfordul, ezért mindig van akit alaposan megfigyelhetek, például egy öltönyös férfit aktatáskával, két lány heves beszélgetését, egy fiatal pár csókváltását, két kisgyerek bohóckodását és egy öreg bácsit aki mosolyogva figyeli őket. Ilyenkor azt kívánom bárcsak lenne egy fényképező gépem amivel megörökíthetem ezeket a szép pillanatokat. De ez csak egy álom marad, mert amíg az árvaház falain belül vagyok addig semmi esélyem az álmaim megvalósítására.
Ugyanolyan vasárnapnak indult ez a nap is, mint a többi, de mégis eltért a többitől, mert ma reggeli után nem mentünk el a parkba sétálni. Reggeli után mindenkinek a szobájába kellett menni és az árvaház egyenruháját kellett felvennie, amit egyébként utálok. A lányoknak fekete, térd felé érő, rakott szoknya, fehér ing, fekete zakó és nyakkendő az árvaház színbólumával, és a legszörnyübb az egészben a fekete magassarkú cipő amiben nem tudok járni. A fiúknak hasonló szerelésük van csak nekik szoknya helyett nadrág és magassarkú cipő helyett lapos cipő jutott. A mázlisták.
- Kész vagy már? Mindenki kint van már az aulában, ugyhogy légyszives húzz bele. -rontott be kopogás nélkül a legjobb barátom és egyben legnagyobb ellenségem, Ray.
Tudom ez hülyén hangzik, mert hogy lehet az embernek egyszerre legjobb barártja és esküdt ellensége egy személyben? Nos ezt én sem tudom. Már nagyon régóta ismerjük egymást de a "kapcsolatunk" mindig abból állt, hogy egymással kiabálunk vagy nevetve ordibálunk. Ezt jelentheti azt, hogy se veled se nélküled?
- Tudod Ray, már vannak olyan elveteműlt emberek akik kopognak mielőtt bemennének valahová. És tudod kedvesebben is lehet közölni, hogy siessek. -magyaráztam neki, miközbe magamra erőszakoltam a magassarkú cipőmet.
- Mondtam, hogy légyszives. -mosolygott, miközbe beljebb jött és leült az ágyamra, ahonnan nézte, hogy szerencsétlenkedek.
-Micsoda úriember vagy. - egyenesedtem fel.
-Kész vagy? - állt fel az ágyamról és az ajtóhoz ment, hogy végre az aulába mehessünk a többiekhez.
-Asszem'. - néztem végig magamon.
Elégedett mosoly húzódott az arcomra, mert még soha nem néztem ki ilyen szörnyen. Határozott lépéssel indultam az ajtó felé, de a második lépésnél összegabalyodtak a lábaim és az egyensúlyomat elveszve, hasaltam a fapadlóra.
-Áú -nyögtünk fel egyszerre Rayal, bár ő nem tudom miért, hiszen nem ő hasalta le a padlót.
-Ez fájt! -nyöszörgöt az ajtóban Ray.
-Tényleg? Pedig ÉN vagyok padlón. -világosítottam fel.
Nem válaszolt semmit, hanem továbbra is álldogált az ajtóban és fájdalmas arcal nézte a szerencsétlenkedésem. Mivel úgy láttam nem nagyon akar a segítségemre jönni, még annak ellenére sem, hogy ott fetrengtem előtte, mint egy partra vetett hal, ezért hangot is adtam ennek.
-Ömh...Ray? Tudod tök jó, hogy te ott álldogálsz meg minden, és tényleg nem akarlak megzavarni benne, de nem akarsz, nem is tudom mondjuk idejönni segíteni!? - mondtam egyre hangosabban, hogy eljusson az agyába, hogy jöjjön már segíteni a szerencséntlen fejemnek.
Valószinüleg kapcsolt, mert azonnal mellettem termet és könnyedén a magassarkús talpamra állított. Hátrébb léptem tőle, hogy leporolhassam magam, majd mikor ismét elborítékoltam magamban, hogy szörnyen nézek ki, Rayre néztem, hogy megköszönhessem neki a segítségét.
-Úú. Borzalmasan nézel ki -elfintorodtam a megjegyzésén.
- Köszi. Minden lány ezt akarja hallani. -mosolyogtam rá enyhe ironiával a hangomban.
Nem foglalkozott a beszólásommal, hanem továbbra is az arcom figyelte, de engem már kezdett idegesíteni, mert nem tudom mi olyan érdekes az arcomon.
-Mit bámulsz? -lengettem meg a bal kezem az arca előtt.
Nem válaszolt semmit, helyette csak felemelte a kezét és az arcomra simitotta. Kikereked szemekkel néztem az arcát, majd épp megakartam szólalni, hogy mi a fenét csinál amikor a keze a szám széléhez ért mire a fájdalomtól felszisszentem. Reflexszerüen akartam a fájó ponthoz nyulni, de Ray a levegőben elkapta a csuklóm.
-Ez fáj. -nyögtem fel amikor újra végig simitott alsó ajkamon.
-Az lenne meglepő ha nem fájna. Szinte ketté szakadt a szád. -mondta komoly hangon.
-Annyire nem vészes. -toltam el a kezét.
Kikerültem Rayt és az aula felé vettem az irányt, csakhogy még az ajtóban megtorpantam. Néhány méterre tőlem két fiú verekedett, körülöttük pedig egy kisebb tömeg tolongott és mindenféle biztató szavakat kiabáltak a verekedők felé. Utáltam ha valaki verekedéssel próbálja megoldani a problémáit, ezért azonnal fel ment bennem a pumpa. Dühüsen indultam meg a verekedő fiúk felé, de mielőtt odaérhettem volna valaki a karomnál fogva visszarántott.
-Mi a francot csinálsz?
-Épp megakartam őket kínálni kávéval! Szerinted!? -rángattam ki karom a szorításából, de ő újra elkapta.
-Nem mehetsz oda! -emelte meg a hangját.
-És ki vagy te, hogy megmond mitcsináljak? -förmedtem rá.
-A legjobb barátod! És egy barátnak az a dolga, hogy lebeszéljen a hülyeségeidről!Istenem Brook, vérzik a szád és te odaakarsz menni két seggfejhez, hogy leállísd őket! Szerinted ez nem hülyeség!? Mert szerin...
-Hagyd abba! -üvöltöttem rá.
Teljes erőmből elöktem magamtól Rayt, mire neki csapódott a falnak. Kapva az alkalmon ismét a tömeg felé indultam. Kis termetemnek köszönhetően hamar átjutottam a tömegen a verekedő fiúkhoz. Azonnal felismertem őket, ahogy a két barát egymást veri. A magas, vörös hajú fiú, Jake most dühösen szorongatta barátja fehér ingjét, amin már vörös vérfoltok voltak. A szőke hajú fiú, Tom most nem mosolygott Jakera, hanem mérgesen vicsorgott rá. Tomra alaposabban ráláttam, mert ő velem szembe állt, míg Jake nekem háttal volt. Tom haja össze-vissza állt, arca pedig verejtékezett. Az orra vérzett és feldagadt, de úgy látszott mintha ez őt nem érdekelné. Nyakkendője megvolt lazítva és félre állt egy kicsit, az ingje gyürütt volt és véres. Jake erősen markolta Tom ingjét a mellkasálnál és kiabálva fenyegete barátját. Nem birtam tovább nézni ezért megindultam Jake felé, aki nekem még mindig háttal állt. Megfogtam széles vállát és elrántottam Tomtól. Jake dühösen nézett rám, de én reagálni se tudtam, mert egy éles fájdalmat éreztem az arcomon, majd egy erős ütást a karomon és a hátamon. Hirtelen néma csend lett és mindenki engem vizslatott. Először nem értettem mi történt aztán minden tiszta lett. Amikor Jaket elhúztam Tomtól, ő beakart húzni Jakenak, de helyettem én kaptam és emiatt a földre estem. Tom és Jake hirtelen lesápadtak, ahogy mindenki más is. A fájdalom egyre erősebb lett, de nem foglalkoztam vele, hanem azonnal felálltam. A kezemmel az orromhoz nyultam és sikeresen megállapítottam, hogy vérzek.
-Most nézd meg mitcsináltál! -förmedt rá Jake Tomra.
-Brook én nem akartam...én saj...
-Brook! -szólt valaki a hátam mögül.
Hátrafordultam és Rayel találtam szembe magam, aki mérgesen nézett rám de amikor meglátta az arcom aggódva mért végig.
-Most ne Ray! Majd később fejmosást végezhetsz rajtam, de most hagy békén! -daráltam le és visszafotdultam a két fiú felé, hogy magyarázzák meg miért csinálták ezt, de Ray megfogta a karom és húzni kezdet maga útán a tömegben. Dühös lettem...
-Engedj el! - rántottam ki a kezem.
-Gyere már! -nyult a karomért, de én elrántottam.
-Nem! -szorultak ökölbe a kezeim.
-A rohadt életbe, gyere már! -nyult ismért a karomért.
Elegem lett Rayből és, hogy folyton megmondja nekem mitcsináljak. Próbáltam higgadt maradni , de már tolkig voltam, ezért egy hirtelen jött ötlettől vezérelve behúztam egyet Raynek.
-Bazd meg! De kemény képed van. -szorítottam magamhoz a jobb kézfejem, ami olyan piros volt, mint Ray orrából folyó vér.
-Nem az én képem kemény, hanem a te öklöd. -törölte meg mosolyogva a véres orrát.
A tömeg körülöttünk nyüzsögni kezdett, amit nem értettem, mert az előbb még mindenki síri csendbe volt. Aztán a tömegben hirtelen Mr. Darwin jelent meg és egyenesen felénk közeledett.
-O-ó.
-Bizony. O-ó. - helyeselte Ray.
-Mi történt itt gyerekek? -nézett végig a tömegen, majd a tekintete megállapodott egyenesen rajtam.
Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, mert én elég gyakran szoktam látogatni az igazgatót. Szúrús szemmekkel figyelte arcom, majd a tekintette rátévedt Rayre. Sóhajtva boritékoltam magamban, hogy nagy bajban vagyunk.

Egy árva lány...
-Nekem senki sem parancsolhat!

És egy gazdag srác...
-Nekem mindenki engedelmeskedik.

Részlet:

-Idefigyelj Edison! Én nem megyek veled egy házibuliba ahol, majd perverz fiúk akarnak leitatni és ágyba vinni, miközben te berugva fetrengsz, majd egy részeg csajjal. Megértetted? -böktem mutatóujjammal a mellkasára.
Egy kaján mosoly jelent meg az arcán, amit azonnal letöröltem volna a képéről, de még mielőtt az arcába nyomhattam volna a tornacsukám, közelebb hajolt és egyenesen a szemembe nézett.
-És ha veled fetrengenék? -suttogta egy pimasz mosollyal az arcán.
Nyakkendőjénél fogva még közelebb húzztam magamhoz és dühös pillantásokat löveltem felé, amitől neki még nagyobb mosoly jelent meg a képén. Játszani akar, hát játszunk. Elővettem a legcsábosabb mosolyom és a dühös pillantásomat felváltottam a vággyal teli nézésemmel.
-Miért nem most csináljuk... -mosolyogtam rá.
Az arcáról azonnal lehervadt a mosoly, helyette kikerekedtek a szemei és úgy vizslattak engem. Tetszet ez a reakciója ezért fokoztam ezt a hatást. Az arcát az arcomhoz húztam, hogy a szánk között csak pár centi legyen. Nagyot nyelt és szaporán vette a levegőt amit én elégedetten figyeltem. Az őrületbe akartam kergetni, de előtte egy kicsit eljátszadozom vele.
-Csókolj meg! -suttogtam az ajkaira. Természetesen nem gondoltam komolyan, de ő igen. Karjait a derekam köré fonta és az egész testem az ő felhevűlt testéhez húzta, hogy egy emberként forrjunk össze. Kék íriszeivel feltérképezte minden egyes arcvonásomat, miközbe én végig a szemeit vizslattam. Mikor felmérte az arcomat a tekintette a számon állapodott meg, amitől borsódzni kezdett a hátam. Felnézett a szemeiben amiben valami furcsa csillogást láttam. Nem tudtam mi ez, de ettől teljesen kiszáradt a torkom és a szívem gyorsabban kezdett verni amitől megijedtem, mert ilyet még soha nem éreztem.