1.rész

Vasárnap. Imádom a vasárnapot. Minden vasárnap, reggeli után a közeli parkba megyünk sétálni, beszélgetni vagy egy fa alá leülve figyelni az embereket, mint én. A parkban sok féle ember előfordul, ezért mindig van akit alaposan megfigyelhetek, például egy öltönyös férfit aktatáskával, két lány heves beszélgetését, egy fiatal pár csókváltását, két kisgyerek bohóckodását és egy öreg bácsit aki mosolyogva figyeli őket. Ilyenkor azt kívánom bárcsak lenne egy fényképező gépem amivel megörökíthetem ezeket a szép pillanatokat. De ez csak egy álom marad, mert amíg az árvaház falain belül vagyok addig semmi esélyem az álmaim megvalósítására.
Ugyanolyan vasárnapnak indult ez a nap is, mint a többi, de mégis eltért a többitől, mert ma reggeli után nem mentünk el a parkba sétálni. Reggeli után mindenkinek a szobájába kellett menni és az árvaház egyenruháját kellett felvennie, amit egyébként utálok. A lányoknak fekete, térd felé érő, rakott szoknya, fehér ing, fekete zakó és nyakkendő az árvaház színbólumával, és a legszörnyübb az egészben a fekete magassarkú cipő amiben nem tudok járni. A fiúknak hasonló szerelésük van csak nekik szoknya helyett nadrág és magassarkú cipő helyett lapos cipő jutott. A mázlisták.
- Kész vagy már? Mindenki kint van már az aulában, ugyhogy légyszives húzz bele. -rontott be kopogás nélkül a legjobb barátom és egyben legnagyobb ellenségem, Ray.
Tudom ez hülyén hangzik, mert hogy lehet az embernek egyszerre legjobb barártja és esküdt ellensége egy személyben? Nos ezt én sem tudom. Már nagyon régóta ismerjük egymást de a "kapcsolatunk" mindig abból állt, hogy egymással kiabálunk vagy nevetve ordibálunk. Ezt jelentheti azt, hogy se veled se nélküled?
- Tudod Ray, már vannak olyan elveteműlt emberek akik kopognak mielőtt bemennének valahová. És tudod kedvesebben is lehet közölni, hogy siessek. -magyaráztam neki, miközbe magamra erőszakoltam a magassarkú cipőmet.
- Mondtam, hogy légyszives. -mosolygott, miközbe beljebb jött és leült az ágyamra, ahonnan nézte, hogy szerencsétlenkedek.
-Micsoda úriember vagy. - egyenesedtem fel.
-Kész vagy? - állt fel az ágyamról és az ajtóhoz ment, hogy végre az aulába mehessünk a többiekhez.
-Asszem'. - néztem végig magamon.
Elégedett mosoly húzódott az arcomra, mert még soha nem néztem ki ilyen szörnyen. Határozott lépéssel indultam az ajtó felé, de a második lépésnél összegabalyodtak a lábaim és az egyensúlyomat elveszve, hasaltam a fapadlóra.
-Áú -nyögtünk fel egyszerre Rayal, bár ő nem tudom miért, hiszen nem ő hasalta le a padlót.
-Ez fájt! -nyöszörgöt az ajtóban Ray.
-Tényleg? Pedig ÉN vagyok padlón. -világosítottam fel.
Nem válaszolt semmit, hanem továbbra is álldogált az ajtóban és fájdalmas arcal nézte a szerencsétlenkedésem. Mivel úgy láttam nem nagyon akar a segítségemre jönni, még annak ellenére sem, hogy ott fetrengtem előtte, mint egy partra vetett hal, ezért hangot is adtam ennek.
-Ömh...Ray? Tudod tök jó, hogy te ott álldogálsz meg minden, és tényleg nem akarlak megzavarni benne, de nem akarsz, nem is tudom mondjuk idejönni segíteni!? - mondtam egyre hangosabban, hogy eljusson az agyába, hogy jöjjön már segíteni a szerencséntlen fejemnek.
Valószinüleg kapcsolt, mert azonnal mellettem termet és könnyedén a magassarkús talpamra állított. Hátrébb léptem tőle, hogy leporolhassam magam, majd mikor ismét elborítékoltam magamban, hogy szörnyen nézek ki, Rayre néztem, hogy megköszönhessem neki a segítségét.
-Úú. Borzalmasan nézel ki -elfintorodtam a megjegyzésén.
- Köszi. Minden lány ezt akarja hallani. -mosolyogtam rá enyhe ironiával a hangomban.
Nem foglalkozott a beszólásommal, hanem továbbra is az arcom figyelte, de engem már kezdett idegesíteni, mert nem tudom mi olyan érdekes az arcomon.
-Mit bámulsz? -lengettem meg a bal kezem az arca előtt.
Nem válaszolt semmit, helyette csak felemelte a kezét és az arcomra simitotta. Kikereked szemekkel néztem az arcát, majd épp megakartam szólalni, hogy mi a fenét csinál amikor a keze a szám széléhez ért mire a fájdalomtól felszisszentem. Reflexszerüen akartam a fájó ponthoz nyulni, de Ray a levegőben elkapta a csuklóm.
-Ez fáj. -nyögtem fel amikor újra végig simitott alsó ajkamon.
-Az lenne meglepő ha nem fájna. Szinte ketté szakadt a szád. -mondta komoly hangon.
-Annyire nem vészes. -toltam el a kezét.
Kikerültem Rayt és az aula felé vettem az irányt, csakhogy még az ajtóban megtorpantam. Néhány méterre tőlem két fiú verekedett, körülöttük pedig egy kisebb tömeg tolongott és mindenféle biztató szavakat kiabáltak a verekedők felé. Utáltam ha valaki verekedéssel próbálja megoldani a problémáit, ezért azonnal fel ment bennem a pumpa. Dühüsen indultam meg a verekedő fiúk felé, de mielőtt odaérhettem volna valaki a karomnál fogva visszarántott.
-Mi a francot csinálsz?
-Épp megakartam őket kínálni kávéval! Szerinted!? -rángattam ki karom a szorításából, de ő újra elkapta.
-Nem mehetsz oda! -emelte meg a hangját.
-És ki vagy te, hogy megmond mitcsináljak? -förmedtem rá.
-A legjobb barátod! És egy barátnak az a dolga, hogy lebeszéljen a hülyeségeidről!Istenem Brook, vérzik a szád és te odaakarsz menni két seggfejhez, hogy leállísd őket! Szerinted ez nem hülyeség!? Mert szerin...
-Hagyd abba! -üvöltöttem rá.
Teljes erőmből elöktem magamtól Rayt, mire neki csapódott a falnak. Kapva az alkalmon ismét a tömeg felé indultam. Kis termetemnek köszönhetően hamar átjutottam a tömegen a verekedő fiúkhoz. Azonnal felismertem őket, ahogy a két barát egymást veri. A magas, vörös hajú fiú, Jake most dühösen szorongatta barátja fehér ingjét, amin már vörös vérfoltok voltak. A szőke hajú fiú, Tom most nem mosolygott Jakera, hanem mérgesen vicsorgott rá. Tomra alaposabban ráláttam, mert ő velem szembe állt, míg Jake nekem háttal volt. Tom haja össze-vissza állt, arca pedig verejtékezett. Az orra vérzett és feldagadt, de úgy látszott mintha ez őt nem érdekelné. Nyakkendője megvolt lazítva és félre állt egy kicsit, az ingje gyürütt volt és véres. Jake erősen markolta Tom ingjét a mellkasálnál és kiabálva fenyegete barátját. Nem birtam tovább nézni ezért megindultam Jake felé, aki nekem még mindig háttal állt. Megfogtam széles vállát és elrántottam Tomtól. Jake dühösen nézett rám, de én reagálni se tudtam, mert egy éles fájdalmat éreztem az arcomon, majd egy erős ütást a karomon és a hátamon. Hirtelen néma csend lett és mindenki engem vizslatott. Először nem értettem mi történt aztán minden tiszta lett. Amikor Jaket elhúztam Tomtól, ő beakart húzni Jakenak, de helyettem én kaptam és emiatt a földre estem. Tom és Jake hirtelen lesápadtak, ahogy mindenki más is. A fájdalom egyre erősebb lett, de nem foglalkoztam vele, hanem azonnal felálltam. A kezemmel az orromhoz nyultam és sikeresen megállapítottam, hogy vérzek.
-Most nézd meg mitcsináltál! -förmedt rá Jake Tomra.
-Brook én nem akartam...én saj...
-Brook! -szólt valaki a hátam mögül.
Hátrafordultam és Rayel találtam szembe magam, aki mérgesen nézett rám de amikor meglátta az arcom aggódva mért végig.
-Most ne Ray! Majd később fejmosást végezhetsz rajtam, de most hagy békén! -daráltam le és visszafotdultam a két fiú felé, hogy magyarázzák meg miért csinálták ezt, de Ray megfogta a karom és húzni kezdet maga útán a tömegben. Dühös lettem...
-Engedj el! - rántottam ki a kezem.
-Gyere már! -nyult a karomért, de én elrántottam.
-Nem! -szorultak ökölbe a kezeim.
-A rohadt életbe, gyere már! -nyult ismért a karomért.
Elegem lett Rayből és, hogy folyton megmondja nekem mitcsináljak. Próbáltam higgadt maradni , de már tolkig voltam, ezért egy hirtelen jött ötlettől vezérelve behúztam egyet Raynek.
-Bazd meg! De kemény képed van. -szorítottam magamhoz a jobb kézfejem, ami olyan piros volt, mint Ray orrából folyó vér.
-Nem az én képem kemény, hanem a te öklöd. -törölte meg mosolyogva a véres orrát.
A tömeg körülöttünk nyüzsögni kezdett, amit nem értettem, mert az előbb még mindenki síri csendbe volt. Aztán a tömegben hirtelen Mr. Darwin jelent meg és egyenesen felénk közeledett.
-O-ó.
-Bizony. O-ó. - helyeselte Ray.
-Mi történt itt gyerekek? -nézett végig a tömegen, majd a tekintete megállapodott egyenesen rajtam.
Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, mert én elég gyakran szoktam látogatni az igazgatót. Szúrús szemmekkel figyelte arcom, majd a tekintette rátévedt Rayre. Sóhajtva boritékoltam magamban, hogy nagy bajban vagyunk.