3.rész

Ray szemszöge

Most már biztos, hogy szivatnak a fentiek. Nem tudom mit vétettem Isten ellen, hogy ennyire utál, de remélem valami nyomós oka van rá.
Miután Mr. Darwin csak úgy bejelentette, hogy Brookkal együtt fogok "lakni" , egy kisebb szívrohamot kaptam. Ilyen egyáltalán lehetséges? Egy: Mr. Darwin megőrült. Kettő: Én őrültem meg. Tuti Mr. Darwin őrült meg.
-Itt mindenki őrült?! - fakadt ki hirtelen Brook.
Őrült barátom fel-alá jártkált, a már közös szobánkban, közben haját markolászva magyarázott. Én az új ágyamon ülve figyeltem elmeteg barátom, és vártam.
-Istenem, ilyen nem történhet meg velem. Nem ez nem létezik, ez csak egy rossz álom, igen egy álom amiből hamarosan felébredek. -hirtelen megtorpant, és felém pillantott - Nem ez nem álom ez a kemény valóság, sok őrült emberrel. - kínjában felnevetett és mellém letelepedve meredt maga elé.
-Kész vagy? -fürkésztem arcát. Ajkaira mosoly húzódott és sóhajtva a vállamnak döntötte a fejét.
-Egyenlőre... -nevetett fel halkan - túl jól ismersz Ray. Túl jól, és ez rossz. -suttogta szárazon.
Meglepetten néztem le legjobb barátomra, aki most szomorúan meredt a semmibe. Miért lenne rossz? Nem akar a barátom lenni? Haragszik rám?
-Nem értem Brook -toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek -Miért rossz, ha ismerlek?
Nem válaszolt semmit. Lesütött szemekkel, babrálta a takaró szélét.
-Haragszol rám? -válaszként heves fejcsóválást kaptam. Hmmm... nem haragszik rám, de valami miatt akkor is szomorú. De mi miatt?
- Már nem akarsz a barátom lenni?
-Dehogyis. A barátod vagyok és az is leszek, csak... -sóhajtva emelte fel a fejét és a szemembe nézett. Barna íriszeiben sok féle érzelem volt, de amit tisztán kitudtam venni az a düh. Mérhetettlenül sok düh.
-Csak? -noszogattam. A padló felé fordította tekintetét, majd vissza rám. Nagy levegőt vett és megszólalt.
-Csak te nemsokára elmész, én meg itt maradok egyedül. -láttam rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elsirja magát. Mosolyogva felálltam magam után húzva Brookot. Az ablakhoz sétáltam vele, ahonnan, ha kinézünk egy hatalmas fenyőfát lehet látni, alatta pedig egy régi fapadot.
Magam elé húztam a barátomat, hogy jobban kilásson. Hátulról átöleltem, a számat pedig a füléhez nyomtam és úgy keztem el beszélni hozzá.
-Emlékszel, amikor először találkoztunk? -egy aprót bólintott - És arra is emlékszel, mit mondtunk egymásnak annál a padnál?
-Hogy örökké utálni fogjuk egymást - kuncogot.
-Pontosan. Egy héttel később pedig behúztál nekem, mert nem adtam oda neked azt a sárga virágot, amit a parkban találtam. -ismét felnevetett.
-Igen, akkor voltam először Mr. Darwint meglátogatni. Azt mondta, hogy soha nem volt nála ilyen fiatal lány verekedés miatt. Azt mondta, hogy nem kapok büntetést ha bocsánatot kérek tőled. Én nem akartam beszélni veled, ezért inkább a büntetést választottam. -lassan kibontakozott ölelésemből és szembe fordult velem. Szemeiben könnyek gyűltek, amik szép lassan haladt végig hibátlan bőrén. Letöröltem arcáról egy könnycseppet és végig simitottam tökéletes arcán.
-Te nem engedted, hogy megbüntessenek. Elszöktél miattam a parkba, hogy hozzhass nekem egy sárga virágot. Így te kaptál büntetést, miattam. - lehajtotta a fejét és úgy bújt hozzám. Szorosan átöleltem és hagytam, hogy kipityeregje magát. Nyugtatóul fel-le simogattam a hátát, haját, karját. Hamarosan megnyugodott, de nem húzódott el tőlem. Néma csendben merültünk el gondolatainkban.
-Sajnálom - suttogta mellkasomba.
-Ohh... nem baj, majd megszárad. - néztem le ingemre ahol egy hatalmas folt volt.
-Nem ezt. Sajnálom, hogy akkor miattam kerültél bajba. - elhúzódott tőlem és bűnbánó szemekkel rám nézet. Megmosolyogtam Brook zavartságát, mert tudom, hogy ő soha nem szokot bocsánatot kérni, ha pedig mégis akkor nehezen mondja ki. Nem erőssége a  bocsánat kérés.
-Most viccelsz? Az volt életem legjobb napja. Tudod milyen boldog voltam amikor behúztál nekem? Akkor döntöttem el, bármibe kerüljön, de megszerezlek magamnak. Legjobb barátok leszünk, akik örökké utálni fogják egymást. -hirtelen a nyakamba ugrott és ismét megölelt. Mosolyogva viszonoztam barátom gesztusát és jól megszorongattam.
-Annyira szeretlek Ray. - suttogta.
-Én is szeretlek Brook.

Brook szemszöge

Az aula bejáratához érve azonnal megtorpantam, ugyanis nem lehetett tovább menni az elöttem magasodó embertömegtől.
Hátra néztem Ray-re, aki ugyanolyan tanácstalan volt a helyzettel, mint én. Nyakamat nyújtva próbáltam valami segítség után kutatni, de hiába az én 167 centimmel semmit nem ér az erölködésem, még akkor sem hogy van rajtam egy 10 centis cipő. Ray-nak valamennyivel könnyebb dolga akadt, mert akkora volt, mint egy égimeszelő.
- Héj, ott van Tom és Jake! -mutatott a távolban ahol, valóban megpillantottam egy szőke és vörös kobakot. Megindultam előre, magam után rángatca Ray-t.
-Utat! Vigyázz az utamból! -törtem előre a tömegben - Vigyázz az utamból haver! Nem látod, hogy jövök?! -löktem arébb egy barna hajú, izomagyat. És ez így ment ameddig barátaink mellé nem értünk. Míg odaértünk 14-szer átkoztam meg a lábamon tornyosuló cipőt.
Kíváncsi vagyok, aki feltalálta ezt a cipőt az fel is próbálta vagy másokon kisérletezett. Szerintem a második verzió a helyes.
- A franc esne beléd, te kis mocsok. -morogtam egyenesen a cipőmnek.
-Brook, kinek beszélsz? -húzta fel szemöldökét Tom. Ray jól szórakozhatott rajtam, mert nevetve átkarolta a vállam és az érhetettlen bagázst figyelte.
-Brook haragban van a cipőjével, mert a cipők által közelebbi kapcsolatba került a padlóval.  -kuncogott. A szőke és a vörös hajú még hülyébben néztek hol rám, hol a valóban hülye Ray-re.
-Reggel, elestem ezekben. -mutatok sérülésem okozójára. A szemükben minha megvilágosodást láttam volna, így azonnal cipőm stíröléséhez kezdtek.
-Szegény olyat esett, hogy a szája is felhasadt. -ecsetelte tovább pletykás barátom.
-Kedves Ray! Azt ajánlom tarsd alapálásban a szád, ha nem akarod megtudni, milyen szépen tökön lehet rugni ezzel a 10 centis magassarkúval. -mosolyogtam rá bályosan.
Tom és Jake visszatartott röhögő görccsel siettek barátjuk megmentésére, sikertelenül.
-Miért, legalább van jele a padlóval való kapcsolatokról. - közölte komoly hangon Jake, de a szeme körüli nevetőráncok megmutatták, hogy igenis jól szórakozik.
-Még egy ilyen beszólás és a cipőm olyan helyen lesz ahol nagyon nem kellene lennie. -sziszegtem feléjük.
Mivel rohadtul mulatatta őket a nyomorék fejem, nem tudtam mást csináli, mint tűrni. A fenéket tűrök! Úgy megfizetik ezek a barmok, hogy azt fogják kívánni bárcsak tökön rugtam volna őket.
Alaposan felmérem áldozataim helyzetét és elkezdem a tervemet szövögetni. Legközelebbi áldozatom a még mindig vállamat ölelő Ray volt, tőlem 2 lépéssel arrébb Tom pukkadozott, a kört pedig Jake zárta. Gonosz mosolyra húztam az ajkaim. Felmérve a terepet, a terv kész.
Minden szó nélkül könyököltem Ray bordái közé, mire elengedett és összegörnyedt a fájdalomtól. A többiek fel sem fogták mi történt, máris támadásba lendültem. Következő áldozatom Tom volt, akinek szépen áttapostam a lábán a magassarkúmmal. Fájdalmában felszisszent és ugyanúgy, mint az előbb Ray, ő is meghajolt előttem. Jake felé fordultam, aki már épp menekülőre fogta, de időben a gallérjáért nyúltam és vissza rántva egy hatalmasat kapott a tarkójára. Mind nyöszörögve szitkozódott, erre a képre elégedetten elmosolyogtam.
-Miért? -nyüszitett előttem Tom.
- Örülhetnétek neki, így fejezem ki a szeretetemet. -formáltam újaimból egy szív alakot.
-Tényleg? És mitcsinálsz azokkal akiket utálsz? Kiheréled őket? -kérdezte a tarkóját simogató Jake.
-Dehogy! Annyira szadista nem vagyok. - nevettem fel - Egyébként látátok amikor bevertem egyett Ray-nek? -bólintanak -Na ez jár azoknak akiket utálok. -mosolygok rájuk.
-Én annyira ki foglak nyírni Brook... -szűri ki fogai közt Ray.
-Lány vagyok, nem húzhatsz be nekem, akát tetszik, akár...
-Figyelem, gyerekek. -szólt bele a mikrofonba Mr. Drawin.
Az aula lassan csendesedik el, végül pedig csíri csend lesz.
 - Valószinüleg már felmerült bennetek, hogy miért nem mentetek ki a parkba. Nos, azért mert ma egy különleges ember érkezik intézmnyünkbe, hogy támogassa az árvaházat. Egy ember közületek szerencsés lesz, ugyanis támogatónk ma kiválaszt egy fiatalt és egy hónapig a házába költözik a családjához. Őt nem fogjátok látni, de ő fog titeket. Vacsora előtt megtudhatjátok ki távozik egy hónapra intézményünkből. -meg köszörüli a torkát és folytatja -A nap további részében szabad foglalkozást kap mindenki...
Mr. Darwin nem tudja folytatni mondandóját, mert az egész aulában üdvrivalgás tör ki. Ezen az örömön barátaim is osztoznak, mert mellettem Tom egy hatalmasat füttyül. Mosolyogva figyelem a boldog embereket körülöttem, mindenki örül a hírnek, kivéve egy valakit. Engem.

Adam szemszöge

-Ez most komoly? - kérdezte meglepetten legjobb barátom. Halvány mosoly varázsolva magamra, határozottan bólintottam. Igazából még én magam sem fogtam fel ami történt. Eddig azt hittem minden rendben, de hatalmasat tévedtem.
-De mégis, hogyan? -értetlenkedett barátom.
-Egyszerűen. Amíg minket azzal etetett, hogy a melója miatt utazgat, szépen félre lépet egy szőke csajjal aki a hugom lehetne. -magyaráztam, sörömet bámulva. Felemeltem az üveget és meghúztam.
-Honnan tudod, hogy szőkével lépet félre? -kortyolt bele italába.
-Tegnap este felhívott és részletesen beszámolt nekem mindenről. Azzal zárta le a beszélgetést, hogy mondjam el anyámnak, hogy elváll tőle és New Yorkba költözik a ribanca mellé. -vicsorogtam - Lehetne annyi bátorsága, a faternak, hogy ezt anyámnak mondja el és ne a fiának! -ütötem rá az asztalra. Velem szemben Dan összerezent, de nem szólt semmit, amiért igazán hálás voltam.
Néhány perc után Dab felpattant a helyéről és eltünt a nappaliban. Pár perc múlva egy szatyorral tért vissza amit elém rakot és visszaült a helyére. Kérdőn néztem hol Dan-re, hol a szatyorra. Nyomoromon az sem segített, amikor Dan bátorítóan rámosolygott, hogy nézem meg a szatyor tartalmát.
Sóhajtva nyúltam a szatyor felé és nyitottam szét. Kikerekedett szemekkel meredtem a szatyor tartalmára, ami röhögve nézett vissza rám. Ez meg mi a fene?